Kézilabda

Győzött válogatottunk az EB-selejtező nyitányon

Nem volt könnyű helyzetben Mocsai Lajos kapitány, hiszen elég terebélyes sérültlistát kellett számba vennie a bosnyákok elleni EB-selejtező előtt. Az egyik nagy hiányzó a Szeged kiválósága, Katzirz Dávid volt, akinek becsípődött az ideg a derekában, az MKB Veszprém szélsője, Gulyás Péter pedig vírusos fertőzést kapott. Emellett Császár Gábort saroksérülés,  Lékai Mátét bokapanaszok, míg Eklemovics Nikolát vállfájdalmak hátráltatták, utóbbi nem is húzott címeres mezt a szombathelyi mérkőzésre, Császár és Lékai viszont vállalta a játékot.
Álmosan kezdték a mieink az összecsapást, noha Császár hetesből vette be Saric kapuját a negyedik percben, amivel vezetettünk is. Innentől pedig mintha elvágták volna a gólcsapunkat, mert a tizenkettedik percig egyetlen lövésünkből sem született gól, igaz, a bosnyákok is mindössze hármat rámoltak be. A 12. percben már 2-3 volt az állás. Rengeteg technikai hiba jellemezte a magyar csapatot és akadozó játék, mintha egymásra vártak volna a fiúk. A bosnyákok eközben betaláltak, ám kettő gólnál nagyobb különbség a félidő végéig nem alakult ki. A magyar együttes hadilábon állt a hetesekkel is, négyből csupán kettőt sikerült értékesíteni. A vendégeknél a négy gólt szerző Basic és a három gólt termelő Jaskic volt elemében, míg a magyaroknál Császár és Ilyés három-három góljával vette hátára a csapatot, na és természetesen a remeklő Fazekas, aki több nehéz szituációban mentett bravúrral. A szünetre aztán egy gólos előnnyel vonulhattak a mieink, ám Schuch és Laluska kiállítása miatt kettős emberhátrányból kezdhették a második felvonást. Át is vette a vezetést a játékrész elején Basic góljával a bosnyák együttes, ám a magyar alakulatnak erre is volt válasza, s a 13-13-as állás után beindult a hazai gépezet, s közönségszórakoztató játékot láthatott a nagyérdemű az Aréna Savariában. Feliratkozott a góllövőlistára Iváncsik Gergő és testvére, Tamás is, Mocsai és Ilyés találatai pedig teljesen szétzilálták a vendégek védelmét. A bosnyák támadások elhaltak a fantasztikusan védő Fazekasban vagy a kemény védekezésnek köszönhetően. Csodálatos estét varázsoltak tehát a magyar fiúk, s végül 26-17 arányban diadalmaskodtak.

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 26–17 (10–9)
Szombathely, játékvezetők: Horacek, Novotny (csehek)
MAGYARORSZÁG: Fazekas, Mikler (kapusok), Császár 3 (2), Gál, Halász, Harsányi 1, Ilyés 5, Iváncsik G. 4, Iváncsik T. 3, Lékai 3, Laluska, Mocsai 6, Nagy K., Rédei, Schuch 1, Zubai.
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Sarics, Grahovac (kapusok), Basics 5 (1), Buljugija, Burics, Doboracs 2, Harmandics 1, Jaskics 6, Kelecsevics, Kukrika 1, Panics, Prce, Sztojanovics, Terzics 1, Toromanovics 1, Velics, Vranjes.
Szövetségi kapitány: Vojislav Rada
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1